Tudatosság - Már most "Az" vagy, nincs mit keresni! Csak szeresd magad!

forrás:http://tudat.szeretni.hu/tudat_kibontasa/annie_2_tudat.php

TUDAT lap

Spirituális tudat, tudatosság, tudatalatti, harmónia, jin-jang

1. A szó jelentése

Nézzük most, mit értünk a tudat alatt és lássuk, vajon ez a meglátás felépíti-e számunkra azt a hõn áhított "hidat", amely a modern gondolat kétségbeesése, a tudat és az anyag között, áthidalja-e számunkra ezt a "szakadékot", amely a kettõ közt állítólag örökké fenn áll.

Hogy a szavak meghatározásával kezdjük - a tudat és élet azonos, egy dolog két neve belülrõl és kívülrõl nézve. Nincs élet tudat nélkül, nincs tudat élet nélkül. Ha nagyjából kettéválasztjuk õket gondolatban és analizáljuk, amit tettünk, azt találjuk, hogy a befelé fordult tudatot az élet névvel neveztük és a kifelé fordult életet a tudat névvel. Ha figyelmünket az egységre szegezzük, azt mondjuk: élet; ha a sokféleségre szegzzük, azt mondjuk: tudat, és elfeledjük, hogy a sokféleség az anyaghoz tartozik, az anyag lényege, a visszatükrözõdõ felület, amelyben az Egy Sokká válik. Ha azt mondják, hogy "az élet többé-kevésbé tudatos", akkor nem az életrõl, mint absztrakcióról beszélnek, de "egy élõ dologról", amely többé-kevésbé tudatos környezetét illetõen. A tudatosság kisebb-nagyobb volta függ az õt beburkoló fátyol vastagságától és sûrûségétõl, amely õt társaitól különálló élõ dologgá teszi. Semmisítsd meg gondolatban ezt a fátylat és megsemmisíted gondolatban az életet is, és ABBAN vagy, amibe minden ellentét beleolvad, a MINDENBE.

Ez következõ pontunkhoz vezet minket: a tudat léte magában foglalja az alapvetõ, minden alapját képezõ EGYSÉG két aspektusra való választását. A tudat modern nevében a "tudatosság"-ban ez ugyancsak benne van. Mert nem akaszthatjuk fel a tudatosságot az ûrbe; a tudatosság elõfeltételez valamit, aminek tudatában van. Legalábbis egy kettõsséget. Másképp nem létezik. A tudat, a tudatosság legmagasabb absztrakciójában bennfoglaltatik ez a kettõsség; a tudat megszûnik, ha a korlátozás érzetét elvonjuk, a tudat léte a korlátozástól függ. A tudatosság lényegében a korlátozás tudata és csupán másodsorban mások tudomásul vétele. Mások tudomásul vétele azzal keletkezik, amit öntudatnak, öntudatosságnak nevezünk. Ez az absztrakt Kettõsség - az Egyben, a tudat-korlátozás, szellem-anyag, életforma soha el nem választhatók, együtt jelennek meg és tûnnek el; csupán egymáshoz való viszonyukban léteznek; beleolvadnak a szükségszerûen meg nem nyilvánult Egységbe, a legmagasabb szintézisbe.

"Amint fönt, úgy alant." Hadd segítsen nekünk megint az "alant"; lássuk a tudatot, amint az a forma oldaláról nézve mutatkozik, amint azt a tudatos dolgok egy világegyetemében látjuk. A villamosság csupán, mint pozitív és negatív nyilvánul; ha ezek közömbösítik egymást, a villamosság eltûnik. A villamosság minden dologban létezik, neutrálisan, meg nem nyilvánultan; minden dologból elõbukkanhat, de nem csak, mint pozitív, vagy csak negatív; mindig egyik a másikat egyensúlyozva, e kettõben mindig meglévén a hajlam arra, hogy visszalépjenek együtt a látszólagos semmiségbe, ami nem semmiség, de egyformán mindkettõnek a forrása.

De ha ez így van, mi lesz a "szakadékból"? Minek kell akkor a "híd"? A tudat és az anyag kihatással vannak egymásra, mert az egésznek az alkotóelemei, mindkettõ megjelenik, amint széthúzódnak, mindkettõ eltûnik, amint egyesülnek, és amint eltávolodnak, mindig egy kapcsolat létezik köztük. /1./ Ez a kapcsolat magnetikus, de a legfinomabb fajtájú magnetizmusból való, melyet Fohat-nak vagy Daiviprakriti-nek nevezünk, a "Logosz Világosságának". Szubsztanciából való és benne a tudat lényege és az anyag lényege polarizálva, de nem szétválva létezik./

Nincs olyasmi, mint egy tudatos egység, amely ne állna ebbõl a szét nem vált dualitásból, egy kétpólusú mágnesbõl, melyek mindig kapcsolatban vannak egymással. Mi valami különállóra gondolunk, amit tudatnak nevezünk, és kérdjük, hogy hat az egy másik külön valamire, amit anyagnak nevezünk. Nem létezik két olyan különálló valami, hanem csupán az AZ két különvált, de elválaszthatatlan aspektusa, amely a kettõ nélkül megnyilvánulatlan, amely nem tud megnyilvánulni csak az egyikben vagy a másikban, és egyformán megvan mindkettõben. Nincsenek homlokzatok hátrészek nélkül, nincsenek fentek alantak nélkül, nincsenek külsõk belsõk nélkül, nincs szellem anyag nélkül. Hatnak egymásra, mert egy egység elválaszthatatlan részei, amely mint kettõsség nyilvánul a térben és idõben. A "szakadék" akkor jelenik meg, amikor mi egy teljesen anyagtalan "szellemre" gondolunk és egy "testre", amely teljesen anyagi - azaz két dologra, amelyek egyike sem létezik. Nincs olyan szellem, amely ne volna anyagba burkolt: nincs anyag, amely ne volna szellem által lelkesített. A legmagasabb elkülönült Énnek megvan a maga anyag-fátyla, és bár az ilyen Ént "szellemnek" nevezzük, mert a tudat aspektus annyira túlsúlyban van, mégis igaz, hogy neki is megvan a maga rezgõ anyagburka, és hogy ebbõl a burokból, indul ki minden ösztönzés, amely sorjában egymás után hat minden más sûrûbb anyagi burokra. Ezt mondani nem jelenti a tudat materializálását, csupán csak annak a ténynek az elismerését, hogy a két elsõdleges ellentét, a tudat és anyag, szorosan egybekötöttek, soha sincsenek szétválasztva, még a legmagasabb lényben sem. Az anyag - korlátozás, és korlátozás nélkül nincs tudat. Távol attól, hogy anyagiasítsa a tudatot, mint fogalmat, éles ellentétbe állítja az anyaggal, de elismeri a tényt, hogy egy lényben az egyik nem található a másik nélkül. A legsûrûbb anyagnak, a fizikainak megvan a maga tudat-magva: a gáz, a kõ, a fém él, tudatos, éber. Így az oxigén bizonyos hõfokon tudomásul veszi a hidrogént és siet összeállni vele.

Nézzük most a tudatot belülrõl, és lássuk mit jelent az a mondat: "Az anyag korlátozás." A tudat az egy Valóság, annak a sokat használt mondatnak legteljesebb értelmében; ebbõl következik, hogy bármely, bárhol található valóság a tudatból származik. Tehát minden, amit elgondolunk: VAN. Azt a tudatot nevezzük Abszolút Tudatnak, amelyben minden van, szó szerint minden, mind "lehetséges", mind "tényleges", tényleges lévén az, amire, mint létezõre gondol egy elkülönült tudat idõben és térben, és lehetséges mindaz, amire nem gondolnak az idõ semmiféle idõszakában és a tér semmiféle pontján. Az a Minden, az Örök, a Végtelen, a Változatlan. Az a Tudat, amely az idõt és teret gondolja el, és minden formát, mint bennünk sorjában és helyeken létezõt, az Egyetemes Tudat, az EGY, melyet a hinduk Szaguna Brahman-nak neveznek - az ÖRÖKKÉVALÓ tulajdonságokkal - a PRATYAG-ATMA - a Felsõ Én; a keresztény Istennek; a párszi Hormuzd-nak; a muzulmán Allah-nak. A tudat, amely egy határozott idõvel foglalkozik, legyen az hosszú vagy rövid, határozott térrel, legyen az óriási vagy korlátolt, egyéni vagy konkrét lényé, sok vagy néhány világegyetem Uráé, vagy egy világegyetem bármely úgynevezett részévé. Az Õ része, és ezért számára egy világegyetem - ezek a kifejezések a kiterjedést illetõen a tudat erejével változnak; amennyit az egyetemes gondolatból a különálló tudat el tud gondolni, azaz, amelyre rányomhatja saját valóságát, amelyrõl úgy gondolkodhat, mint önmagáról, az az Õ világegyeteme. Minden világegyetemet az a Lény, aki annak Ura részesít saját elidegeníthetetlen valóságában; de õt magát mindig korlátozza és uralja az õ felettesének gondolata, annak a világegyetemnek az Ura, amelyben õ, mint forma létezik. Így mi, akik egy naprendszerben létezõ emberi lények vagyunk, körül vagyunk véve számtalan formával, amelyek rendszerünk Urának a gondolatformái, a mi Ishvaránké, a mi uralkodónké. A harmadik Logosz által elgondolt "isteni mérték" és a "növekvés tengelyei" uralják atomjaink formáit, és az általa elgondolt felület, mint az atom határa és ellenállója, ellenállást tanúsít minden hasonló atommal szemben. Így mi megkapjuk a mi anyagunkat, és nem változtathatjuk azt meg, kivéve az ugyancsak általa elgondolt módszerek alkalmazásával; csak addig, amíg az Õ gondolata folytatódik - létezhetnek az atomok és mindaz, ami belõlük áll, minthogy nincs Valóság, kivéve az Õ gondolata által adott. Addig, amíg Õ megtartja õket, mint az Õ testét, kijelentve: "Én vagyok ez: ezek az atomok az Én testem; õk részesülnek Életemben", addig, mint valóságosnak fognak hatni minden lényre ebben a naprendszerben, akik tudata hasonló leplekbe van burkolva. Amikor Õ a Megnyilvánulás Napjának végén kijelenti: "Én nem vagyok ez; ezek az atomok már nem az Én testem többé; már nem osztoznak többé Életemben": akkor el fognak tûnni, mint az álom, mint amik voltaképpen, és csupán az marad meg, ami a nagyobb rendszer Urakodójának a gondolatformája.

Így, mint szellemek, lényegileg elidegeníthetetlenül isteniek vagyunk, mindazzal a fényességgel és szabadsággal, ami a szóban rejlik. De mi anyagba vagyunk burkolva, amely nem a miénk, amely a mi rendszerünk Uralkodójának gondolatformája - Akit megint hatalmasabb rendszerek Uralkodói uralnak, amelyekhez a miénk is tartozik - és mi csak lassan tanulunk meg uralkodni felette és használni. Ha mi felismerjük egységünket az Uralkodóval, akkor az anyagnak nem lesz többé hatalma felettünk, és mi annak a valótlanságnak fogjuk látni, ami, amely az Õ akaratától függ, amelyet aztán, mint a magunkét is ismerni fogunk. Akkor aztán "játszhatunk vele", mint ahogy nem tehetjük meg, amíg megköt minket kölcsönzött valóságával.

Így a tudatból, belülrõl kifelé nézve még világosabban látjuk, mint láttuk, amikor a formák világából néztük, hogy nincs "szakadék" és nincs szükség "hídra". A tudat változik, és minden változás az õt körülvevõ anyagban, mint rezgés jelenik meg, mert a LOGOSZ az anyag rezgéseit gondolta el a tudatban lévõ változások változatlan velejáróinak; és minthogy az anyag csupán a tudat származéka és tulajdonságait az aktív gondolat nyomja rá, a Logoszi Tudat minden változása megváltoztatná a rendszer anyagának a tulajdonságait, és minden Tõle származó tudat bármely változása abban az anyagban, mint változás mutatkozik. Ez a változás az anyagban egy rezgés, egy ritmikus mozgás azon határokon belül, melyet Õ vont meg az anyagtömeg mozgathatására abban a vonatkozásban. "Változás a tudatban és az õt határoló anyag rezgésében" egy "pár", melyet a Logosz gondolata nyomott rá Egyetemének minden testet öltött tudatára. Hogy létezik egy ilyen állandó viszony, azt mutatja az a tény, hogy az anyagi burok rezgése, mely az õ lelkesítõ tudat-változását kíséri, és hasonló rezgést okoz - vagy egy másik tudat éltette burokban, az elsõ tudathoz hasonló változást idéz elõ abban a másik tudatban.

A fizikainál egy sokkalta finomabb anyagban - a mentális anyagban - sokkalta jobban látható a tudat teremtõ ereje, mint a fizikai világ sûrû anyagában. Az anyag sûrûvé vagy ritkává válik, és változtatja összetételeit és formáit, a benne tevékeny tudat gondolatainak megfelelõen. Míg az alapvetõ atomok - a Logoszi gondolat következményei - változatlanok maradnak, összeállíthatók és szétválaszthatók akarat szerint. Az ilyen tapasztalatok megnyitják az elmét az anyag metafizikai fogalma számára, és képessé teszik arra, hogy azonnal észrevegye az anyag kölcsönzött valóságát és nemlétét.

Az intés egy szava hasznos lehet az "Egy testben lévõ tudat", "Egy testet lelkesítõ tudat" és hasonló mondatokat illetõen. A tanuló hajlik arra, hogy a tudatot egy higított gázfélének képzelje el, bezárva egy anyagi tartályba, egy palackfélébe. Ha gondosan fog gondolkodni, rá fog jönni, hogy a test ellent álló felülete csupán a Logoszi gondolatforma, és azért van ott, mert oda van gondolva. A tudat tudatos lénye formájában nyilvánul, mert a Logosz ilyen elkülönüléseket gondol el, elgondolja a körülzáró falakat, olyan gondolat-korlátokat csinál. És a Logosz e gondolatai az Egyetemes Énnel való egységébõl erednek, és csupán ismétlõdése egy bizonyos világegyetemen belül a sokasodás akaratának.

Gondos idõzés az elmében a fent vázolt különbségeken az Abszolút Tudat, Egyetemes Tudat és Egyéni Tudat között megakadályozzák a tanulót abban, hogy feltegye az oly gyakran hallott kérdéseket: Miért létezik egy világyegyetem? Miért korlátozza önmagát a Teljes Tudat? Miért kell a Tökéletesnek tökéletlenné válnia, a Teljes hatalomnak erõtlenséggé, Istennek ásvánnyá, állattá, emberré? Ebben a formában a kérdés megválaszolhatatlan, mert hamis feltevésen alapszik. A Tökéletes az Egész, a Teljesség, a Lét Összessége. Végtelenségében bent foglaltatik minden, mint ahogy feljebb említettük, a lét minden lehetõsége, valamint valósága. Mindaz, ami volt, van, lesz, lehet örökre van abban a Teljességben. ÖRÖKBEN. Csak Õ maga ismeri önmagát, a Lét végtelen, elképzelhetetlen gazdagságában. Mert minden ellentétpárt magában foglal, és minden pár, megerõsítve önmagát, az ész szemében megsemmisíti önmagát és eltûnik. Az egy Ûrnek látszik. De végtelen világegyetemek eredvén benne, azt a Plénumnak nyilvánítják. Ez a tökéletes sosem válik tökéletlenné; az semmivé válik; az egészen Szellem és Anyag Erõ és Gyengeség, Tudás és Tudatlanság, Béke és Viszály, Üdvösség és Fájdalom, Hatalom és Gyengeség; a megnyilvánulás végtelen ellentétei egymásba olvadnak és eltûnnek a meg nem nyilvánulásban. A Minden magában foglalja a megnyilvánulást és a meg nem nyilvánulást, a Szívnek a diasztoléját és szisztoléját, ami Lét. Az egyik éppoly kevéssé kíván magyarázatot, mint a másik. A rejtély felmerül, mert az emberek külön kiemelik az elválaszthatatlan ellentétpárok egyikét - Szellemet, erõt, Tudást, Békét, Üdvösséget, Hatalmat és aztán kérdik: "Miért kell ezeknek ellentétjeikké válniuk?" Õk nem válnak. Semmiféle tulajdonság nem létezik ellentétje nélkül; csak egy pár nyilvánulhat meg, minden elejének megvan a háta, szellem és anyag együtt keletkeznek; nem mintha szellem létezne és aztán csodálatosképpen létrehozná az anyagot, hogy korlátozza és elvakítsa önmagát, de a szellem és anyag az Örökben keletkeznek egyidejûleg, mint Annak Léte egy módjaként, a Minden önkifejezõdésének egy formájaként, Pratyagatma és Mulapraktiki, kifejezve idõben és térben az Idõtlent és Tértelent.