Forrás: http://csillagbolcselet.hu/11-28-teljesseggel-uj/
A November utolsó hete rengeteg belső
átalakulás hírnöke volt, ki-ki a maga életében képes lehetett olyan
műveletekre, amely közelebb vihette önmagához, belső Magjához. Így
visszanézve a hétnek a láthatatlan világban lezajlott átalakulásait,
már kezd körvonalazódni, hogy milyen nagy munkán is lehetünk túl.
A december pedig egy teljesen új
kezdetet hozhat magával, már egy magasabb kört kezdve a spirálon. Erre
utal az egyik lassú mozgású bolygó, az Uránusz mozgásának
irányváltoztatása, amely – lévén messianisztikus bolygó – korszakváltást
mutat számunkra.
Magához az Uránuszhoz tartozik a
megújulás, egy magasabb világba emelkedés – és ezt most itt a Földön
tudjuk megvalósítani! Hiszen, az Uránusz július eleje óta látszólagosan
visszafelé haladt az égen, tehát egy 5 hónapos stádium ér véget,
amelyben a szellemi világba való benyitás, a magos ég tudásának elérése
volt a cél.
Most pedig újabb izgalmas dolgok várnak
ránk. Mintha eddig felfelé másztunk volna egy égi létrán, fel a
csillagokba, megérintettük a legelérhetetlenebbnek tűnő magasságokat,
és most elindulunk a létrán lefelé, lehozzuk magunkkal az ott megélt,
megtapasztalt dolgokat.
Mai, új energiás szóval – ahogyan én
hívom, „dimi” szóval – élve: leföldelünk.
Elindulunk a megváltás felé –
itt a Földön.
A magos üzenetek továbbra is érkeznek
hozzánk, hiszen a Pegazus, a Táltos Paripa továbbra is szállítja azokat
számunkra, de az irányultság más lesz. Ez, földi szinten mutathatja,
hogy nem leszünk képesek tovább élni azokban a korlátokban,
amelyek eddig visszatartották a szabadságba vetett eredendő
vágyakozásunkat.
Az irányváltáskor a Merkúr fényszög
(kvadrát) kapcsolatban áll az Uránusszal, a Kígyótartó csillagképből!
Ráadásul ott, ahol a Kígyótartó kígyójának farkából irányulva lehozható
a Tejút minősége a Napútra, azaz a cselekedetek útjára. Sőt, ezen a
ponton a kígyó fején keresztül lehozható a legmagasabb szintű
Univerzális tudás! Ez az a pont, ahol az Férfi és a Női energiák
összeérnek, ahol a Anyaföld és az Ég találkozik,
egyesül.
Ez az egyesített energia fogja
„támogatni” az irányváltást! Azaz a Merkúr – a Fiú – egyesített ereje
fog megvalósulni. Ezzel, az erővel fogunk Beavatást nyerni egy
magasabb szintbe,
egységben! Ide már csak az léphet be, aki végre tudta hajtani azt az
átalakítást, amely a hónap közepén történt, ahol is minden méltatlan,
régi, magunk mögött hagyandó energiától megszabadulhattunk.
Továbbá, december elsején, amikor az
említett Uránusz irányváltás létrejön, aznap a Merkúr még szextil
kapcsolatban fog állni a Neptunusz bolygóval. Megvizsgálva a
csillagképeket, kiolvasható az az üzenet is, hogy a Merkúrban most áttételesen
egyesül a Múlt és a Jövő a Neptunusz és az Uránusz által.
A fentiek olvasatából jól látszik, hogy
december
elsején egy olyan időpillanat jön létre, amikor a Tudatunkban
egyesülnek a valóságnak a poláris részekre szakadt részei, és ezzel az
egyesült erővel kezdünk bele valami szokatlan, váratlan, eddig
elképzelhetetlen Új Útba.
És mivel december másodikán lesz
Telihold, majd csökkenő Hold – a kiáradás ideje – ezért az eddig
magunkba szívott szellemi üzeneteket tudjuk majd kiárasztani, ezzel megvalósítani
egy magasabb szintű életminőséget magunknak és
embertársainknak.
–
Egy másik, izgalmas üzenetet kapunk az
Égből, ha megnézzük, hogy az Uránusz pontosan együtt áll most a Júnó –
azaz Héra – nevű kisbolygóval, amely a „feleség” archetipusa, azaz
másfelől a párkapcsolatokhoz való hozzáállásunk mutatója. Így látható,
hogy a párkapcsolatoknak szerveződésében már a kozmikus minőséget
működtetve, egymás szabadságát tiszteletben tartva, fent az égben
egyesülve tudunk működni!
Arról nem is beszélve, hogy ekkor fog
Nap együtt állni az Antares csillaggal. Ennek jelentőségéről az előző
írásban olvashattok: http://csillagbolcselet.hu/beavatasok-sora
Röviden összefoglalva, akkor
kerülünk a Galaktikus Kegyelem állapotába, a Teremtő szerető kezébe.
Milyen csodálatos kezdet is, ha
végiggondoljuk a fenti sorokat! Hiszen az új irányváltás Téren
is Időn kívül, egyesítve a poláris világot, a Teremtő kegyelméből jön
létre!
Elsejéről másodikára virradó éjszaka
tehát érdemes az imént tárgyaltakat tudatosítani, ki-ki a maga
módszerével meditálva, táncolva, beszélgetve, visszavonulva. Ha
tudatosítjuk az Új kezdetének áldását, akkor annak megtapasztalása is
sokkal tudatosabban mehet végbe!