Tudatosság - Már most "Az" vagy, nincs mit keresni! Csak szeresd magad!

Forrás:http://lelekvandor.hu

Fordította: Lélekvándor

Ma kaptam egy emailt egy orvostól. Miután meglátogatta a születés előtti kommunikációnak szentelt honlapomat, így fogalmazott: „Kíváncsi lennék, ismeri-e a tanítást, mely szerint a magzatnak NINCS olyan idegrendszere, ami alkalmas lenne akár a hosszú távú, összetett memóriára, akár bármiféle olyan kommunikációra, ami túlmegy a legalapvetőbb védekező reflexeken. Kíváncsi lennék hát, hogy a ’születés előtti kommunikációk’ közül mennyi puszta ábránd csupán.”

Szerencsére nem kell egyetlen szédítő ugrással eljutnunk ettől a magzat-felfogástól a születés előtti kommunikáció lehetőségééig. Haladhatunk lépésről lépésre, azokon a kutatásokon át, melyek bizonyítékot tártak fel arról, hogy még ennél korábbi szakaszban is létezik elme és memória, míg el nem érkezünk a fogantatás határáig. Itt pedig eseteket találunk emberekről, akik a jelek szerint olyan eseményekre is emlékeznek, melyek megelőzték fogantatásukat. Ezen az elképesztő ponton már nem is számít kérdésnek, hogy milyen képességei vannak a magzat idegrendszerének. Egyik levélíróm például, egy brazil úriember, a jelek szerint fogantatás előtti memóriát élt meg hatvanas éveinek végén, amikor Renate Jost de Moraes pszichológus vezetésével terápián esett át. Szinte költőien fogalmaz élménye kapcsán:

„Láttam magam, amint a térben lebegtem, s láttam anyámat és apámat a nappaliban; egy csekély jelentőségű ügyön veszekedtek. Mindent hallottam és értettem, amit mondtak. Mintha hatást gyakorolt volna rájuk a lényem és egy szavakkal ki nem fejezhető fény, mely fentről érkezett, és világosságba vont bennünket; veszekedő hangulatuk megváltozott, s a látvány azt mutatta: szeretet és gyöngédség jelent meg köztük. Ezután azt láttam, hogy egymás mellett a hálószoba felé veszik az irányt; közben én, aki egy öt pontból álló átlátszó csillag külsejét öltöttem, mint térben lebegő fényes zselé, gyengéden a hálószoba felé tereltem őket – körülöleltem a vállukat. Amikor a terapeuta megkérdezte, miért tettem ezt, hallottam magam, amint ezt válaszolom: ’hogy megcsinálják, amim még nem volt: a testemet!’”

„A memória kitáguló határai” ("The Expanding Boundaries of Memory", 1990) című cikkében dr. David Chamberlain saját kliensei köréből hoz példákat. Ingrid például arra emlékezett, hogy anyja és apja szeretkeztek egy kanapén, mielőtt összeházasodtak. „A csengő jelezte, hogy nagyanya és a nagynéni előbb visszaértek a boltból, mint arra számítani lehetett.” A tettenérés minden jelenlévőt lesokkolt. Ingrid így fogalmaz: „Anya magánkívül volt. Tudta, hogy terhes lett. Szégyellte magát. Nem is akarta az egészet… Engem tett felelőssé a baja miatt.”

Dr. Chamberlain szerint az ilyen korai emlékek „két érdekes problémával szembesítenek minket: 1) teljes mértékben kifogyunk mindenféle fizikai anyagból, amit valamiképpen a memória alapjának lehetne tekinteni; 2) ugyanolyan minőségű öntudatba, körültekintésbe, sőt erényességbe botlunk, amit az összes többi emlék esetén láthatunk, kortól függetlenül.” Ezeknek az emlékeknek olyan történetekben találhatjuk meg a párját, melyek fogantatás előtti kommunikációra vallanak: vannak szülők, akik egy rejtélyes „másik” jelenlétét érezték, még mielőtt gyermeket nemzettek. „Olyan volt, mintha egy másik személy is lenne a szobában” – emlékszik vissza egy asszony. Meglehetősen személytelen is lehet a jelenlét, de határozott érzések és személyiségjegyek benyomását is keltheti az átélőben. Így ír az egyik anya: „Emlékszem, mennyire megdöbbentett az érzés, hogy valaki még van a szobában a férjemen és rajtam kívül. Az volt a határozott benyomásom, hogy egy felnőtt férfialak áll a lábunknál. Hirtelen felültem; szinte már arra számítottam, hogy látni fogok ott valakit. Úgy éreztem, pompás szeretet vesz körül; majdnem olyan érzés volt, mintha Jézus állna ott. Bár hagyományos értelemben nem vagyok vallásos, katolikus neveltetésemből fakadóan sok szimbolikus tartalmat hordoznak számomra azok az alakok és képek. Amikor ezt a Jézus-érzést éreztem, ez számomra azt jelentette, hogy valaki szeretettel viseltetett irántunk, miközben a fiunkat nemzettük.

Egy pár meglepődve eszmélt rá, hogy egyidejűleg tudatában voltak egy jelenlétnek. Jill így meséli el a tapasztalatot: „Néhány hónapja történt. Az ágyon feküdtünk a vőlegényemmel, és csak úgy lazultunk. Csókolózni kezdtünk, aztán nagyobb és jobb ténykedésekre támadt kedvünk. Hirtelen a lehető legszebb, legmelegebb és legbizsergetőbb érzés árasztott el. Tudtam, hogy azt éreztem meg: egy gyermek, a mi gyermekünk van ott velünk a szobában. Azonnal leállítottam a vőlegényemet, és szóltam neki: ’Ha most szeretkezünk, gyermekünk lesz.’ Meglepődve hallgattam válaszát: ’Tudom.’” Jill hozzáfűzi, hogy bár elképesztő volt az élmény, „egyáltalán nem volt idegen érzés. Igazából mind a ketten egyetértettünk abban, hogy ismerős, de ugyanakkor teljesen egyedi érzés volt. Szó szerint olyan volt, mintha egy felettünk lévő, szerető, erős és ismerős jelenlét árasztana el minket. Az alapján, amit a szavakból meg tudunk állapítani, hasonló dolgokat éreztünk, ráadásul ugyanakkor. Akkor úgy döntöttünk, hogy várunk még. Azóta többször is beszélgettünk már arról a szellemről, aki meglátogatott minket. Mindketten egyetértettünk abban, hogy lány volt…”

Néhány potenciális szülő esetében a sürgősség érzését hozza magával a jelenlét; mintha arra bátorítaná őket, hogy siessenek, és nemzzék meg őt! Kim élménye különösen érdekes, mert olyan állapotban volt a szíve, ami kockázatossá teszi a terhességet, és két nehéz (de sikeres) terhesség után már nem akart több gyereket. Egyik éjjel azonban „egy nagyon erős jelenlétre” ébredt a szobában. Ezt írja: „Így jellemeztem magamban: ’fény, öröm és női’. Felébresztettem a férjemet, és elmondtam neki, hogy szeretkeznünk kell, mert itt van ez a lélek, és a családunkba akar kerülni. Azt felelte, hogy csak aludjak szépen, és emlékeztetett arra, hogy nem eshetünk át újabb terhességen. Körülbelül öt percig társalogtunk; én egyre csak sürgettem, hisz nem volt kétségem afelől, hogy ennek meg kell történnie. Azt mondtam Gordy-nak, hogy ha nem esem teherbe ezen az éjszakán (ami nem a szokásos fogamzási idő volt a ciklusomban), akkor soha többé nem gondolok arra, hogy több gyerekünk legyen, és megértem, hogy illúzió volt ez az egész. Úgyhogy szeretkeztünk, és aznap este valóban megfogant a harmadik gyermekünk! Lányunk született következő októberben, tele fénnyel és örömmel.”

Jövendő apa is megkaphatja az üzenetet, mint azt a következő történet mutatja: „Egyik éjjel hajnali 2-3 körül Bruce felébresztett, és szeretkezni akart. Azt mondta, úgy tűnt, mintha valaki felébresztette volna, és azt mondta volna neki, hogy szeretkezzen velem. Mind a ketten álmosak, kábák voltunk, de szeretkeztünk. Igen elképesztő ez számomra, mert korábban egyszerűen sosem csináltunk ilyet – nem keltünk fel az éjszaka kellős közepén, hogy szeretkezzünk -, és az azóta eltelt tizennégy évben sem fordult elő ilyesmi! Szóval az egész furcsának tűnt számunkra, de ráhagyatkoztunk. És kiderült, hogy aznap éjszaka teherbe estem.”

Olykor fénnyel kapcsolatos látomások kísérik a titokzatos jelenlétet. Susannek azt mondta az orvosa egy rutinvizsgálat során, hogy tökéletes időszakban van a ciklusán belül ahhoz, hogy teherbe essen. Susan így meséli el a történteket: „Hazamentem, este felkészültem, hogy elcsábítom a férjem, és terhes leszek a gyermekemmel. Nos, épp olyan napja volt, hogy lefeküdt aludni, anélkül, hogy ’elcsábítottam’ volna. Imádkoztam és meditáltam mellette az ágyban, míg ő aludt, s azt kértem, hogy ha van odakint szellem, aki be akar jönni a testembe, kérem, jöjjön be. A szoba tele volt parányi fehér táncikáló fénnyel. Felültem az ágyban, és belenéztem a fésülködőasztalunk tükrébe. Volt egy vázányi virág az asztalon, s egy határozott fénysugár e virágok közelében és a gyertyák között landolt, amiket még korábban gyújtottam. Aztán a szoba egész végét elárasztotta a fény, mintha egy hollywoodi nyitány reflektorfénye vetülne rá. Sokszínű sugárként jelent meg, és legalább egy órán át haladt előre-hátra egy ív mentén. Az egész epizód alatt jelenlétet éreztem a szobában, és egyszerűen tudtam, hogy terhes leszek ezzel a lénnyel. Melegséget és játékos jelenlétet éreztem. Két nappal később teherbe estem. Most tizenkilenc hónapos a lányom, és TÉNYLEG ő az a szellem-érzés, akit táncolni láttam a hálószobában.”

Természetesen könnyű (és talán a legtöbb ember számára a legkedveltebb választás) ábrándozás szülötteként elutasítani ezeket a történeteket. Nincs kétségem afelől, hogy ábrándozás és kreatív képzelőerő igenis szerepet játszik e tapasztalatok néhány százalékában. De mi a helyzet akkor, ha egy fogantatás előtti emlék valóban az, aminek látszik? Mi a helyzet akkor, ha a hálószobai jelenlét ténylegesen egy jövendő gyermek, aki azért érkezett, hogy részt vegyen a saját fogantatásán? Ha akár csak egyetlen beszámolót is komolyan veszünk, és megpróbálunk olyan valóságot elképzelni, ami „illik” az ilyen tapasztalathoz, saját magunk olyan változatával szembesülünk, ami meghaladja a test és az agy korlátait. Meglepően nehéz „érezni” egy ilyen valóságot. Úgy tűnik, valami bennünk ellenáll a mentális váltásnak, és koncepcióink bilincsei között tart minket. Ki tudja, talán épp ez az oka annak, hogy miért sokasodnak meg a jelek szerint azok az események, melyek nem illenek bele hagyományos valóságfelfogásunkba. Talán elérkezett az ideje annak, hogy szabadon szárnyaljanak a koncepcióink!

Forrás: http://www.birthpsychology.com/lifebefore/concept7.html