2005. 10. 18.
A.
J. Christian szerint a mestert és a profi szélhámost nem lehet
megkülönböztetni egymástól. A követői által nyilvános istenségnek
hívott íróval mi is gondban voltunk, tanításai mindenesetre érdekesek,
ha újszerűnek nem is mindig lehet nevezni a kortárs bölcseletek közt.
"Aki
valóban messiás lesz a földön - mint akár Buddha, vagy Jézus - annak
nagyon erősen emberi életet kell élnie. Nem véletlen, hogy a mesterek
dolgoztak, keféltek, bejárták a világot tudatos vadsággal, amíg meg nem
élték önnön lényüket" - mondta az A. J. Christian írói álnéven néven
ismert fiatalember, akivel a könyvének sajtóügyeit intéző Arterego
kevéssé misztikus, Múzeum körúti irodájában beszélgettem. A neve
csengése ellenére magyar anyanyelvű szerző polgári nevét nem tudhattam
meg, megnevezésével pedig egy darabig gondban voltam: egyes körökben
tömegmágusnak hívják, népszerű megnevezése emellett a "nyilvános
istenség", de mivel ezt ő maga is idézőjelbe teszi, az író megnevezés
mellett maradtunk.
Anyag nélkül nincs guru
A.J. Christian (fotó:
Nagy Norbert)
A
"Mit keresett Isten a nappalimban?" és a "Mit keresett Isten a
hálószobámban?" című könyvek szerzőjének két legfőbb tanítása "élni
kell és figyelni, így válhatsz tudatos teremtővé", valamint "nem lehet
guru az, aki kivonja magát az anyagi létből, és annak bármilyen
megnyilvánulásából".
Alapelveinek
első ránézésre megfelel a farmeros-fekete garbós tanító, és verbális
eszközkészlete is némileg távol áll a barokk hagyományoktól. Az elmúlt
harminc évének, és gondolatainak megértéséhez arra kértük, történetét a
Rubik kockától kezdje, amelyet a róla szóló kvázi legendák szerint
óvodás korában a háta mögött rakott ki, bár a szálak ennél korábbra
vezetnek vissza.
"Sokaktól
hallottam, hogy amikor Indiába vagy Tibetbe utaztak megkeresni
önmagukat, és amikor az ottani guruk, látnokok megtudták,
Magyarországról jöttek, azt mondták, húzzanak haza, mert ott fog
születni egy pasas, aki majd segít" - utalt saját születésére A. J.
Christian, és hozzátette, a homályos jóslatok nem foglalkoztatják őt,
mert szerinte a misztikus körítés inkább csak árt abban, hogy közel
kerülhessen más emberekhez. "Ha valaki képes hatni a másikra, az nem
egy felsőbbrendű lény" - magyarázta, mielőtt rátért volna Rubik Ernő
találmányára.
"Teljesen
normális gyerek voltam, a galambok és a mirrha nem repkedtek a fejem
fölött. Talán csak kicsit élénkebb voltam az átlagnál. A kockában nem
volt semmi misztikus: ha egyszer kirakod, akkor két dolgot lehet vele
tenni. Amikor összekevered, megjegyzed, aztán a hátad mögött
képlátással visszaforgatod, vagy ha elég érzékeny vagy, tapintással
tudod érzékelni a színeket"- mondta. "Elég jól láttam már akkor is a
nem szemeimmel, de szerencsére senkit nem érdekelt. Engem se".
Christian
gyerekkorában ekkor a klasszikusnak tartott motívumok következtek: az
autisztikus tulajdonságokkal rendelkező gyerekekhez hasonlóan
megjegyezte a tévéújság teljes tartalmát, és minden, mások számára
lényegtelen információkat. "Az első jelek, amik feltűntek anyámnak,
mind apróságok voltak: meggyógyult az unokaöcsém, akit megérintettem, a
közelemben kialudtak a villanykörték... a szokásos" - folytatta.
Megjegyzem, sosem hittem igazán Uri
Gellerben, pláne erős, ám egyoldalú píárja miatt, de kiderült: valóban
előfordul, hogy egy meghatározott személy jelenlétében megzavarodik az
elektronika: például leáll a diktafon. Az A. J. Christiannal folytatott
interjú alatt kilenc alkalommal ismétlődött a jelenség, amikor a gép
túl közel került hozzá.
Energiakavarás
Mintha Calvin Klein
reklámarca lenne
"Minden,
ami létezik: anyag és energia, csak más formában. Bárki tudja
befolyásolni az energiát magad körül, például te is, ha mondjuk
csinosan mész ki az utcára" - magyarázta, majd visszatértünk a
kamaszkorhoz. "Tizenéves koromban már kezdtem látni az aurát, az
energiákat. Megéltem a klasszikus tanító szerepet, aztán elvonultam egy
erdőbe hivatásos remetének" - mondta Christian, aki honlapján is utalt
arra, visszatérésében nagy szerepet játszott, hogy úgy véli, a
tanítóknak az anyagi világban kell élniük.
"Vagy
fogalmazhatom úgy is, minél inkább fogékony valaki szellemileg, annál
jobban megéli az anyagot. Visszatértem, és nekiláttam mindenfélét
dolgozni, futószalagos fizikai munkát ugyanúgy végeztem, mint például
újságírást" - mondta az író, aki elmondása szerint a megélhetésének
javát a tőzsdei ügyletekből biztosítja, de mindenezek leginkább arra
szolgálnak, hogy főállású tanító lehessen. A.J. Christiant eleinte
kisebb baráti társaságokba hívták, majd az érdeklődők száma egyre
bővült, az elmúlt két évben pedig - részben a könyvei hatására - több
ezres nagyságrendet ért el.
Belefulladsz a gyémántba
"Túl
sok könyv jött be annó a rendszerváltás után, és nem tett jót. A
túlzott információ megöli az egyént: ha túl sok kincs vesz körbe,
belefulladsz a gyémántba. A hétköznapi üzenetekben hiszek, s bizony, az
emberek is mindennapi kérdésekkel keresnek meg: hogyan legyél
boldogabb, hogyan találd meg, amit szeretnél, hogyan éld meg önmagad,
satöbbi. Nagyon sokan az előző életeikben, angyalokban, hasonlókban
keresik a választ kérdéseikre. Velük - s mindenki mással is - próbálom
megértetni, hogy a múlt nem számít, s amikor egy "tanító" megmondja
nekik, hogy 300 évvel ezelőtt milyen testben éltek, akkor nem történik
más, csak parasztvakítás"- vélte A. J. Christian, majd az előadásokon
felvetődő főbb problémákról kérdeztük.
"A
fő gócok a párkapcsolat, a szexualitás, a gyereknevelés, és egzakt
dolgok: a hit, a vallás" - sorolta, majd az elsőre, a legtöbb probléma
forrására tértünk rá. "Sokan azt hiszik, hogy a párkapcsolatban úgy
lépnek előre, ha megváltoztatják a másikat. Ez nem más, mint torzítás,
és mivel mindkét fél erre törekszik, birkózás lesz a kapcsolatból
ahelyett, hogy örülnének egymásnak" - mondta, és megkértük,
személyesebb példákat említsen.
"Nincs rád szükségem, mert szeretlek"
Idézőjeles nyilvános
istenség
"Nekem
klasszikus párkapcsolatom nem volt, mert hiányzik a te az én nőm vagy,
én a te pasid vagyok típusú birtoklási vágy. Szeretetben tudok élni -
noha ez annyira elcsépelt kifejezés, hogy behánynak tőle az emberek -
de meg tudom élni a szeretetet: boldog vagyok akkor, ha egyedül vagyok,
és boldog akkor is, ha veled, mert a boldogságom nem függ tőled. Úgy
szoktam ezt mondani: nincs rád szükségem, mert szeretlek. Akinek
szüksége van rád, az nem szeret, hanem szenved, és te vagy a
gyógyszere. Aki valóban tud téged szeretni, annak nincs rád szüksége" -
vezette le, és a különböző társadalmi elvárásokra utaltunk.
"Igen,
sok a felesleges nyomás, de ha belegondolsz, független ember vagy.
Szeretnéd, ha az lenne a sírodra írva, hogy itt nyugszik az az ember,
aki helyett a társadalom élt?"- kérdezett vissza, majd két tracket
előrelépve az egzakt témákra tértünk rá, ugyanis meglehetősen gyakran
kérdezik arról, melyik az 'ideális vallás'.
Egyéni szociális vallás
"Mindenkinek
a saját vallását kell megtalálni. Aki az igazságot meglátta annó, az
most is meglátja, de aki ezer éve látta, az azoknak az embereknek adta
át. Aki az ezer éves szavaknak hisz, nem csinál mást, mint hagyomány
címszó alatt követ egy hullát" - mondta, és kérdésünkre nem nevezett
meg sem vallást, sem vallásfilozófiát, amelyik közelebb állna hozzá.
"Azt próbálom észrevetetni, hogy az istent az életben találjuk: a
virágsziromban, a kajában, a piában, a szeretkezésben, a nevetésben" -
tette hozzá A.J Christian, aki ezekről a gondolatairól is ír legújabb,
a Teljesség tekintete című könyvében, amely az első megjelenő része
lesz egy hatkötetes sorozatnak.
"Másfél
évemet foglalja majd le ez a sorozat, utána még tervezek egy globális,
bibliavastagságú könyvet, amelyikben mindent összefoglalok, hogy ha
meghalok, egyben legyen minden. Azután nem írok többet, csak regényt.
Az elmúlt nyolcezer évben ugyanis mindent leírtak már: a szöveg csak
azért válik újjá, mert új emberekhez szólhat" - zárta A. J. Christian.
Én pedig felálltam és kimentem, csodálkozva azon, hogy nem érzek
semmit. Azóta se.