A belátás kultúrája

• A belátás kultúrája alapjában abban áll, hogy az ember közelebb lép önmagához és a világhoz, és megpróbálja életét tisztább, békésebb és tudatosabb minőségben élni.
• A belátás kultúrája, vagy nevezzük tudatosodásnak, önkéntes egyszerűségnek, mértékletességnek, visszafogottságnak vagy bármi másnak, talán úgy jellemezhető legegyszerűbben az anyagra vetítve, hogy az ember tehetné, de nem teszi, vehetné, de nem veszi, bánthatná, de nem bántja, és mindezt teszi úgy, hogy közben jól érzi magát a bőrében.
• A folyamat nem ezen a ponton végződik, hanem ezen a ponton indul, és csak az egyéntől függ, merre, milyen mélységek vagy magasságok felé vezeti őt tovább. 
• A belátás kultúrája önkéntes és egyéni alapon működik, annak nincs köze vallási, nemzeti, etnikai hovatartozáshoz, vagyoni vagy társadalmi helyzethez. A belátás kultúrája belső szükségszerűségből alakul ki az emberben egy belső, egyénre szabott tanulási folyamat során, az egyén mindenkori döntéseinek és szándékainak függvényében.
• A belátás kultúrájának kérdése nem másokhoz képest merül fel.
• Az egyén dönti el, miként cselekszik egy adott pillanatban, ő dönti el, milyen erőtérben tartja  gondolatait, döntéseit és érzelmeit, az egyén dönti el, miként vesz részt  a világban, milyen színben éli az életét, de arról is ő dönt, mire mennyi pénzt ad ki, bevételeinek milyen arányában költ szórakozásra és saját igényei kielégítésére, és mennyiben segíti azokat, akiket lehetőségei szerint segíthet. Az egyén dönti el, milyen szeretetkörökben gondolkozik, hogy az általa rajzolt szeretetkörben egymaga áll-e, esetleg férje, felesége, gyerekei, szülei, a tágabb értelemben vett család, ország, vallás, vagy beengedi a másik családot, a mások nemzetet és a másik vallást is.
• Arról is az egyén dönt, képes-e tudatát lépésről lépésre az egységélmény felé irányítani, ahol nem én és ők vannak többé, hanem emberiség, mint egységes, a természettel és a mindennel ezer szállal összekapcsolt entitás.
• Minderről az egyén dönt, ahogy arról is, miként tekint önmagára és a világára.
• A világnak van egy adott menete, amin egészében változtatni az egyén helyzeténél és természeténél fogva  nem tud, ezen belül azonban minden embernek van bizonyos mozgástere, szavaival, tetteivel, gondolataival társteremtője az őt körülvevő valóságnak.
• A belátás kultúrája ebben a mozgástérben gondolkozik, azt mondja, az ember tehet önmagáért és egy jobb világért. Azt mondja bárki, bárhogyan, a lehetőségek tárháza végtelen.
• A belátás kultúrája lelkiismeretre és tájékozottságra alapszik, belső szükségszerűség. Felkínálkozik az ember számára, amint az ember közelebb lép az őt körülvevő valósághoz, amint megkérdezi önmagától, milyen teherrel nehezedik élete a Földre és a természetre, milyen arányban ad és kap, milyen arányban költ teljesen felesleges dolgokra, miként használja szabadidejét, lehetőségeit, energiáit, szeretetét, mennyiben tudatos az élete és mennyiben automatizmusok szerint megélt. 
• A belátás kultúrája nem számonkérhető és nem kikövetelhető, a belátás kultúrája mellett az egyénnek kell döntenie. A belátás kultúrája felkínálkozik az ember számára, amint az ember közelebb lép önmagához, a másik emberhez, a természethez, amint közelebb lép az élethez a maga teljességében, amint közelebb lép az elmúláshoz, és teret enged magában a részvét érzésének.
• Amint odalép a hajléktalanhoz, és megpróbálja megérezni, milyen lehet néhány forinttal nekikezdeni egy napnak, és csak remélni, hogy jut aznapra elegendő étel. Amint közelebb lép a betegekhez, idősekhez, árvákhoz, rászorulókhoz és beengedi lényébe az előbb a félelemből fakadó szánalom, majd a szeretetből fakadó részvét érzését.
• Amint közelebb lép az emberiséghez, mint egységes entitáshoz, amint közelebb lép a harmadik világ szegényeihez és megérzi a döbbenetes arányokat, hogy ami számára egy megszokott éttermi vacsora, az a világon ma százmilliók számára havi jövedelem.
• Amint beengedi lényébe a valóságot, hogy ma a világon hivatalosan egy dollár, azaz mintegy kettőszáz forint az egy napra számolt szegénységi küszöb, ami egy hónapban úgy hatezer forint jövedelmet jelent egy embernek, amiből ételt, ruhát, lakhatást, gyógyszert, taníttatást kellene fedezni, és ami nemhogy erre nem elég, de állandó és akut életveszélyt jelent.
• Ma a világon becslések szerint mintegy egymilliárd kettőszázmillió ember él napi egy dollár jövedelem alatt, a napi kettő dollár, vagyis havi szinten úgy tizenkétezer forint jövedelemmel rendelkező emberek száma csaknem az emberiség fele, hárommilliárd ember.
• Az önkéntes belátás kultúrája a kölcsönös összekötöttség és egymásra utaltság tényéből indul ki, abból a tényből, hogy minden mindennel összefügg, hogy nincs különállás, hogy ember az emberrel, a természettel, a világmindenséggel szoros és szétválaszthatatlan egységben létezik.
• A dolgokat nem csak önmagukban szemléli, hanem igyekszik tájékozódni azok eredetéről és arról, hogy merre tartanak. Összefüggésekben gondolkozik, rálátást keres, semmit sem vesz adottnak és változtathatatlannak. Látja az emberiség fejlődését és a fejlődés következményeit. Látja a jólét lehetőségét és a jólét korlátait. Nem különül el számára a jóléti világ gazdagsága és a világ másik felének nyomora, nem válik ketté gazdasági fejlődés és környezetszennyezés, ok és okozat, ahogy a bevándorlást sem önmagában tekinti, hanem a vonatkozó életkörülmények és életlehetőségek függvényeként. Megérti és tudja, nem fognak otthon maradni, mert nincs miért otthon maradniuk.
• A belátás kultúrája komplex és holisztikus életszemléletet feltételez, amely nem fogadja el ellenőrizetlenül, amely lehetőségei szerint tájékozódik, és amely mindenekelőtt mind tisztább kapcsolatot keres lelkiismeretével és belső világával. Nem fél érezni, és nem fél a megérzései szerint cselekedni.
• 
  
• A belátás kultúrája tanulási folyamat. Út, amelyben a minőségeket különböző oldalról éli és tapasztalja meg az ember, amely közben szabadon dönt arról, mit tart meg a megéltből és mit enged útjára.
• Igen, előbb maga sem néz oda, elfordítja a fejét, azután irtózik és menekül, majd szánakozik és ítél. Azután visszamegy a hajléktalanhoz bűntudattal telve, segítene, ám segítsége nem valódi segítség. Lépésről lépésre jut el ezen az úton a félelemtől a magasabb rendű minőségekig, szánalomtól a részvétig, anyagtól a szellemig, egyszerre keresi az utat odakint és talál mind beljebb önmagához odabent.
• A belátás kultúrája részben tanítható, részben tapasztalat útján, belső szükségszerűségből jelenik meg. Nyitottságot, bátorságot és befogadókészséget feltételez, a világ újrafelfedezését és saját tapasztalatok szerinti újraértelmezését, az ember belső folyamatainak megfigyelését és felemelését jelenti.
• A belátás kultúrája nem aszkézis, nem kierőszakolt lemondás, hanem egy természetes tudatosodási folyamat természetes velejárója.
• Az ember tiszteli önmagát és munkája gyümölcsét, hálásan és köszönettel fogadja a munkája ellenértékeként megkapott eszközöket. Tudja, hogy a világon semmi sem véletlen, hogy minden a helyén van, hogy minden jön valahonnan és tart valami felé. Célja és ideje van a gazdagságnak és a szegénységnek, az örömnek és a fájdalomnak. A belátás kultúrája nem az adottság eredetét és célját kérdőjelezi meg, ezért nem ítélkezik.
• A belátás kultúrája az adottságon belül igyekszik megtenni a tőle telhető legtöbbet úgy, hogy közben szeretettel szolgálja ki úgy saját, mint környezete igényeit és szükségleteit. 
• A pénzt energiának tekinti, ami rombolhat, de ugyanúgy építhet is. Tudja, hogy a felszín mögötti szándék dönt, ezért újra és újra visszalép önmagába és igyekszik döntéseit a középből meghozni. Tudja, hogy mindez nem megy egyik napról a másikra, a folyamat részeseként a tanuló állapotába helyezkedik és így vesz részt saját életében.
• A belátás kultúrája nem öncélúan használja az anyagot, hanem önmaga és a világ megismerésére és felemelésére. Vágyait és céljait nem pusztán kényelmi és élvezeti szempontok szerint fogalmazza meg, hanem úgy, hogy azokkal önmaga és mások szolgálatára lehessen.
• A belátás kultúrája fontos lépés a belső és külső béke megteremtése, az arányok kiegyensúlyozása, érzelem és értelem, kint és bent, fent és lent, anyag és szellem, női és férfi minőségek harmóniába állítása felé.
• A kritikus tömeg nem rendeletekkel és vezetői akarattal alakul majd ki, hanem az egyes emberek belső szükségszerűsége által. Lépésről lépésre, egy külső és belső tudatosodási folyamat során, amelybe mind több ember kapcsolódik majd be az elkövetkező években.
• Ez a folyamat van.
• A folyamatban a belátás kultúráját, egy békésebb és szebb világ képét magukban hordozók sokkal többen vannak és sokkal erősebbek, mint gondolják.
• A külvilág ma még mást sugall, azt sugallja, minden reménytelen, aki mást akar, tehetetlen a fennálló viszonyokkal szemben. Aki ezen a ponton megáll, annak segíteni ebben a pillanatban nem lehet. Aki megáll a körülményeknél, annak azt kell megtapasztalnia, milyen, amikor elhiszi a fennálló világnak, hogy boldogságot és elégedettséget hoz majd számára a pillanaton túl is.
• Aki elindul, az azt találja majd, hogy a korábban hittnél sokkal többen gondolkoznak hozzá hasonlóan. Hogy elindult egy erő, egy folyamat, egyfajta csendes szervezkedés, amely ma még egyéneket, kis közösségeket érint többnyire, amolyan sejtek jönnek létre, kis társaságok, amelyek lépésről lépésre bővülnek és formálódnak szerte a világon, és amelyek számára ma még csak kis mértékben, vagy még egyáltalán nem adott a lehetőség, hogy gondolataikat, akaratukat, pénzenergiáikat, szavazataikat, vásárlási szokásaikat összeadva súlyukhoz méltó erőként jelenjenek meg az anyagi világban.
• Minderről meggyőzni senkit nem kell és senkit nem lehet. A belátás kultúrája nem ebben a kérdéskörben merül fel.
• A belátás kultúrája az egyénnel, az egyénben kezdődik.
• Aki ott tart, el fog indulni, aki elindul, társakat talál, az így létrejött erők pedig természetes módon összeadódnak majd.
• Ez az erő az elkövetkezőkben fokozatosan nőni és gyarapodni fog, lépésről lépésre válik majd tényezővé abban a világban, amely jelenleg azt sugallja, hogy nincs alternatívája.
• Alternatíva van, az alternatíva megtapasztalható.
• Tisch Ferenc