Tudatosság - Már most "Az" vagy, nincs mit keresni! Csak szeresd magad!

Philippa - 2010.03.21 09:39

Lényegtelennek tűnő. Legtöbben ki szeretnénk hagyni, mert már látjuk a célt, és minél előbb szeretnénk oda jutni.

Pedig ez a legbonyolultabb, talán a legfontosabb lépés. Megélése és megértése nélkül kezdhetjük újra, a legalsó lépcsőfokról kezdve járhatjuk örök köreinket.

Mire ehhez a lépcsőfokhoz jutunk, megismerjük Istent. Megtanulunk bízni benne, ami a feltételek nélküli hitünk alapja lesz.

Igen, előbb benne fogunk bízni, mert MAGUNKBAN nem bízunk még. Előbb-utóbb meg fogjuk tanulni tisztelni és elfogadni magunkat is minden szerepünkben. Még abban is, amit a hátunk közepére sem kívánunk, aminek megélése ellen kézzel-lábbal tiltakozunk.

Önmagunk elfogadása a legnehezebb. Ezért mindig kívül keressük, és másokban véljük felfedezni nyomorúságunk, szeretetlenségünk okait.

Ha tetszik, ha nem, előbb-utóbb meg kell tanulnunk elfogadni önmagunkat haragvó, tiltakozó, elutasító, negatív szerepekben is. SZERETETTEL. Mert minden próbatételünk lényege az, hogy nehézségeink, fájdalmaink, félelmeink ellenére meg tudjuk-e őrizni magunkban a szeretetet.

A szeretetet, mely nem más, mint önmagunk lényegi eszenciája, az, amiből teremtődtünk, ott van a legnehezebb helyzeteink közben is bennünk. De ha elnyomjuk, megtagadjuk, addig kapjuk a nehéz helyzeteket sorban, míg elfáradunk az ellenük való védekezésben, és feladjuk félelmeink őrizgetését és kinyilvánítását. S ekkor felszabadulva átzúdul rajtunk esszenciális szeretetenergiánk, ami átmossa lényünk minden egyes apró részecskéjét.

Mikor már sokadszorra éljük meg nehézségeinket, és kezd ismerős lenni már minden helyzet, és nem utasítjuk már el alapból, hanem inkább kíváncsian szemléljük, na, akkor ráléptünk az utolsó előtti lépcsőfokra. A miért felbukkanása tudatunkban vezet tovább a megismerés útján.

S ha már nem a félelemre figyelünk, hanem az összefüggéseket keressük, már nyert ügyünk van. Hamarosan belépünk az ELFOGADÁS előszobájába. Kezdjük felfedezni, hogy minden értünk van, és mi okoztuk magunknak fájdalmainkat. Nem könnyű ezzel szembenézni, de senki nem kér számon bennünket. Mi magunk fogjuk értékelni saját magunkat. Ez a vizsgamunkánk.

És akkor még nem beszéltem a legutolsó lépcsőfokról…