Tudatosság - Már most "Az" vagy, nincs mit keresni! Csak szeresd magad!

http://www.dudus.hu

Az ezotériáról

Miként a tudás mindig az egyes emberé volt, az ezotéria is csak a keveseké. Ezek a kevesek - akik a megismerés keskeny ösvényét járták, hogy tudóvá váljanak - alkotják az ezoterikusok körét, az úgynevezett “belső kört” (esoteros görögül annyit jelent: belső). Ezt a kicsiny belső kört a lényegesen nagyobb exoterikusok köre veszi körül, a külső kör (exoteros görögül annyit jelent: külső). Később, a polaritás törvényének vizsgálata során világosabbá válik majd számunkra, hogy e két kör feltételezi egymást, s hogy egzisztenciáját mindkettő a másik pólusnak köszönheti.

Ebből a tudásból az következik, hogy az ezoterikus kör sosem akarja meghódítani a világot. A valódi ezotéria működése rejtőzködő; több fáradságot fordít arra, hogy létét homályban tartsa, mint amennyit tagtoborzásra áldoz. Így minden olyan egyesülés vagy társaság, amely növekedésén s taglétszámának gyarapodásán fáradozik, csalhatatlanul bebizonyítja - árulkodjék a neve vagy a hirdetésének szövege akár az ellenkezőjéről -, hogy esetében nem valódi ezoterikus közösségről van szó. Az ezoterikus titoktartásnak semmi köze a titokzatoskodáshoz, ez a titoktartás a dolog természetéből kényszerűen adódik. Az ezoterikus tanok minden további külső tevékenység nélkül is titkosak. Egy ember csak akkor ismerhet fel és tehet a maga számára hasznossá valamilyen tudást, ha tudatállapota megfelel e tudás szintjének. Egy, a fizikában képzetlen ember nem ismerheti fel egy fizikai törvény jelentőségét, tehát számára az akkor is semmitmondó, ha egyébként korszakalkotó jelentőségű. A törvény a fizikába be nem avatottak előtt titok marad. Ezért el sem kell rejteni. A törvények felismerése csak azt viheti előre, aki magas fokon magáévá tette a fizika tudományát. Ugyanígy van ez az ezoterikus tudással, vagy ahogyan nevezik, a titkos tanokkal is.

Az ezoterikus tudás rejtjelezett formájában mindenki számára hozzáférhető, a tudatlan mégsem meríthet belőle. A tömegek nem ismerik a szimbólumok értékét, haszontalannak és értelmetlennek tartják őket. Először meg kell tanulnunk használni a szemünket ahhoz, hogy képesek legyünk látni. (”És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.” János ev. 1, 5.)

Ha nem tudok kottát olvasni, ez nem jogosít fel arra, hogy azt követeljem a zeneszerzőtől, használjon műve leírására betűket vagy számokat, mert azokat ismerem. Ilyenkor el kell döntenem, hogy vagy veszem a fáradságot, és megtanulok kottát olvasni, vagy pedig örökre lemondok a zene mélyebb megértéséről. Ugyanígy van ez az ezotériával is. A tudóknak nem az a feladatuk, hogy a tudatlanok megértőképességéhez igazodjanak, hanem az, hogy készek legyenek segítséget nyújtani azoknak, akik kérik ezt a segítséget. “Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Máté ev. 7, 7.)

Iménti hasonlatainkkal azt kívántuk bemutatni, hogy az ezotéria nem olyanfajta tudás, mint az, amelyet szorgalomura: elsajátíthatunk. Az ezotéria nem valamiféle gyűjtőfogalma dátumoknak, tényeknek vagy törvényeknek, amelyeket csak meg kell tanulnunk ahhoz, hogy tudjunk.

Az ezotéría út, még inkább ösvény. Minden út valamilyen célhoz vezet. Vegyük konkrét példaként a Münchenből Bécsbe vezető utat. Ezt az utat a térképen pontosan megnézhetjük, kiszámolhatjuk, hány kilométer, megfelelő könyvekből utána olvashatunk, képeket nézhetünk az út mentén fekvő városokról, beszélhetünk olyanokkal, akik utaztak már ezen az úton, és így tovább.

Lehet, hogy igen izgalmas és érdekes a München-Bécs útvonallal való foglalkozás, de egyet semmiképpen sem érünk el vele: a célt, Bécset. Ha egyáltalán el akarjuk érni, útnak kell indulnunk, mozgásba kell lendülnünk, meg kell tennünk ezt az utat. Lehetséges, hogy előzetes tájékozódásunk, információink hasznosnak bizonyulnak, de semmilyen elmélet sem helyettesítheti az út megtételét. Ezzel a példával az ezotéria mint út s a puszta ténygyűjtés különbségét akartuk megvilágítani. Az ezotéria olyan célhoz vezet, amelyet csak akkor érhetünk el, ha útra kelünk.

Ezt tévesztik szem elől azok az embertársaink, akik, bár teli torokból hirdetik, hogy az ezoterikus világkép mellett állnak, de még fél lábbal sem léptek rá az ezotéria útjára. Ezen az úton járni azt jelenti, hogy felismeréseinket, még a legkisebbet is, azonnal át kell helyeznünk a valóságba. Saját életünket, a dolgok átélését, magatartásunkat folyamatosan változtatjuk, így magunk is változunk, megújulunk. Röviden: az ezotéria maga a fejlődés.

Felismeréseinket tehát szükségképpen át kell ültetnünk a valóságba; ez azt jelenti, hogy az ezoterikus tanok köteleznek. A funkcionális tudományok nem kötelezik semmire művelőiket. Egy vegyész manapság szenzációs felfedezést tehet, ugyanakkor nyugodtan verheti a feleségét, pereskedhet a bátyjával, szidhatja a társadalmat és így tovább. Kémiai felfedezése nem érinti életét és maga-tartását. Teljesen másként van ez a legcsekélyebb ezoterikus “felfedezés” esetén. Ennek közvetlen hatása van a lét minden területére, ez szükségképpen megváltoztatja a világhoz való viszonyunkat, egyes szokásainkat azonnal hatálytalanítja. Ha valaki például valóban megértette, mi az asztrológia, az soha többé nem fogja a külvilágban keresni a vétkest, nem fog pereskedni és így tovább. (Hangsúlyozzuk, hogy az asztrológia üzletszerű művelése és az asztrológia valódi megértése két nagyon különböző dolog. Sajnos, e kettő ritkán esik egybe.)

Az exoterikus külvilág azért harcol olyan szenvedélyesen az ezoterikus igazságok átszivárgása ellen, mert tudat alatt pontosan érzi, hogy az ezoterikus út kötelez. Az emberek szívesen elfogadnak minden új felfedezést, amíg az funkcionális jellegű, s így semmire sem kötelez.

Egy ideje ezt a konfliktust a parapszichológia nevű trükk segítségével próbáljuk meg kicselezni. A parapszichológia az ezoterikus világképből fakadó követelmények élét szeretné lefaragni - a tudomány steril módszereivel. Az archívumok megtelnek szignifikációs számításokkal, de ez az embereket hál’ istennek-nem változtatja meg. A parapszichológia hazug és gyáva, mert még ahhoz sincs bátorsága, hogy tisztán materialisztikus tudományt műveljen, s így egyszerűen megtagadja a nem materiális jelenségeket. Képességei azonban ahhoz sem elegendők, hogy felismeréseihez tartsa magát, s levonja belőlük a konzekvenciákat. A parapszichológia egyfolytában szaglászik, s a “kiszaglászottról” vitatkozik, de sohasem mer semmibe “beleharapni”. A sors iróniája, hogy mindenki önmagáról mond ítéletet: a parapszichológia névválasztás (görögül a para azt jelenti: mellé) is azt fejezi ki, hogy e “tudomány” művelői elmennek a pszichológia mellett.

Thorwald Dethlefsen: A sors mint esély